Csalánozók

A vízi állatoknak ez a z ősi csoportja a prekambriumban jelent meg, mintegy 600 millió évvel ezelőtt. Idetartoznak a zátonyképző korallok, a virágállatok, a medúzák és a hidraállatok, amelyek többsége tengerben él. A csalánozók teste sugarasan szimmetrikus, egyszerű zsák, a külvilággal érintkező egyetlen nyílással, amelyet csalánsejtekkel ellátott tapogatók vesznek körül. Két megjelenési formájuk van: a polip (pl. egy tengerirózsa), amely szilárd aljzathoz rögzül, szájnyílása és tapogatói felfelé állnak; és a medúza, amely úszik, szájnyílása és tapogatói lefelé irányulnak.

FELÉPÍTÉS

A virágállatoknak és a koralloknak csak polipalakja létezik, másoknak életciklusuk során polip- és medúzalakjuk egyaránt van. A testfal mindkét esetben csak két sejtrétegből áll. Az ektoderma bőr módjára védi az állatot. Az entoderma a bélüreget béleli, amely az emésztést és a szaporítósejtek termelését végzi. A két réteget a kocsonyás támasztólemez (mezoglea) különíti el egymástól. A tapogatókon találhatók a csalánsejtek, amelyek kizárólag a csalánozók törzsére jellemzőek. Az egyszerű idegrendszer érintésre, kémiai anyagokra és a hőmérsékletre reagál.

MOZGÁS

A legmozgékonyabb csalánozók a szabadon élő medúzák, amelyek általában az áramlásokkal sodródnak, de lökhajtásos módon aktívan úsznak is. A telepes csalánozók legtöbbje azonban – így a korallok is – nem képesek helyváltoztatásra. Polipjaik viszont táplálékszerzés céljából és a veszély elkerülése érdekében kinyúlnak és összehúzódnak, egyes legyezőkorallok pedig egész telepüket képesek visszahúzni az üledékbe, amelyben élnek. A nem rögzült gombakorallok lassú helyváltoztatásra képesek, sőt ha felfordítják őket, visszafordulnak. A tengerirózsák izmos talpkorongjukkal lassan másznak a tengerfenéken, néhány fajuk pedig úszni is tud veszély esetén.

SZAPORODÁS

A virágállatok (Anthozoa) osztályának tagjai – a korallok és a tengerirózsák – ivartalan bimbózással szaporodnak. A polip testfalából genetikailag azonos utód nő ki. A bimbózó utód lefűződik, vagy ott marad, és így telep alakul ki. A virágállatok ivarosan is szaporodnak: pete- és hímivarsejtjeik a polip belsejében képződnek. A megtermékenyített petékből csillós, ovális lárva (planula) lesz, amely vagy szabadon úszik, vagy a polip testében fejlődik tovább, és később jut ki. A hidraállatok (Hydrozoa) életciklusa kétfázisú. Polipjaikról apró, szabadon úszó medúzák válnak le, amelyek ivaréretten pete- és hímivarsejteket juttatnak a vízbe. A megtermékenyített petékből fejlődő planulák megtelepednek az aljzaton, és új polip lesz belőlük. A kehelyállatok (Scyphozoa) medúzái általában sokkal nagyobbak, mint a rögzült polipok, és a polipjaik ivartalanul bimbóznak.

ZOOXANTELLÁK

 A zátonyképző korallok tömeges vázának létrehozása sok energiát igényel. A korallok a tiszta trópusi vizekben nem képesek annyi planktont összegyűjteni, amennyi fedezné ezt az energiát. Sejtjeikben azonban apró, egysejtű, szimbionta moszatok (zooxantellák) élnek ezek a moszatok fotoszintézis útján szerves anyagokat állítanak elő, többet, mint amennyire szükségük van; a többletet a korall használja fel. A moszatok haszna az, hogy biztonságos helyen élhetnek, és a korall nitrogéntartalmú salakanyagait hasznosítják. Betegség vagy magas hőmérséklet hatására a korallok kivetik magukból a zooxantellákat, és kifehérednek, ekkor szó szerint éhen halnak.

Forrás: Az Óceán című könyv